Tartalom megjelenítő

Kétoldalú Kapcsolatok Nemzeti Szintű Alapja

KÉTOLDALÚ KAPCSOLATOK NEMZETI SZINTŰ ALAPJA   A Kétoldalú Kapcsolatok Nemzeti Alapjának (KKNA) átfogó célkitűzése a kétoldalú kapcsolatok erősítése a donor országok – Norvégia, Izland, Liechtenstein – és Magyarország között. Célja az együttműködés megalapozása vagy erősítése mind intézményi, mind egyéni szinten, hosszabb távú, illetve alkalmi partnerségek kialakításával. A tapasztalatok, a szaktudás és a technológiák megosztásával a kétoldalú együttműködések jelentős kihívások megoldásához járulhatnak hozzá. Mindezt a KKNA konferenciák, tanulmányutak és egyéb összejövetelek szervezésével, ezeken történő részvétellel, illetve az ezek tapasztalatait megjelenítő beszámolók, tanulmányok, kiadványok készítésével kívánja elérni. A tapasztalatcserék, a közös kezdeményezések egyaránt közelebb hozzák egymáshoz az embereket és intézményeket, valamint biztosítják a kultúrák közötti átjárást és a szaktudás szélesebb körű elérhetőségét. A KKNA stratégiája az alábbi megfontolások alapján került kidolgozásra: olyan területek azonosítása, amelyekre vonatkozóan a donor országok kiemelkedő szakértelemmel rendelkeznek, és az együttműködés jelentős hozzáadott értéket nyújthat; olyan területek azonosítása, amelyek összhangban állnak a nemzeti prioritásokkal; olyan területek azonosítása, amelyek tekintetében a partnerek érdekeltek az együttműködésben, és képesek arra; olyan területek azonosítása, amelyek képesek a program szinten támogatottakat kiegészíteni és erősíteni. A KKNA keretében nyílt pályázati felhívások és nevesített kezdeményezések valósulhatnak meg. Az Alapból támogatott minden projektnek partnerségben kell megvalósulnia, vagyis a támogatás feltétele, hogy minden projektgazda alakítson ki együttműködést egy vagy több, donor országból származó szervezettel. Az Alap teljes kerete: 766.500 EUR (~230 millió Ft) Az Alap kezelője: Nemzeti Kapcsolattartó     […]

MEGJELENT EGY ÚJ REGISZTRÁCIÓS FELHÍVÁS FÜGGETLEN SZAKÉRTŐK SZÁMÁRA

Az NFFKÜ – Nemzetközi Fejlesztési és Forráskoordinációs Ügynökség Zrt. – független szakértők jelentkezését várja a „Kulturális és természeti örökség megőrzése” program pályázati felhívásra benyújtott pályázatok értékelésére. Az értékelés folyamatában az adott szakterületen több éves igazolható tapasztalattal rendelkező szakértők vehetnek részt. A pozíciók leírása és a regisztráció feltételei elérhetők az alábbi linken: http://www.norvegalap.hu/ch/szakertoi-felhivas1 […]

Közlemény - Megjelentek a KKNA angol nyelvű Partnerségi Megállapodás mintái

Közlemény - Megjelentek a KKNA angol nyelvű Partnerségi Megállapodás mintái Megjelentek a Kétoldalú Kapcsolatok Nemzeti Alapja pályázati felhívásainak 3. számú mellékletét képező Partnerségi Megállapodás minták angol nyelvű változatai. […]

Megjelentek a Kétoldalú Kapcsolatok Nemzeti Alapjának nyílt pályázati felhívásai

További információkért kérjük kattintson ide. […]