Tartalom megjelenítő

Bilaterális kapcsolatok építését segítő pályázat jelent meg a Zöld ipari innováció programterületen

Kétoldalú kapcsolatok erősítésére irányuló felhívás érhető el a Norvég Finanszírozási Mechanizmus 2009-2014, HU09 – „Zöld ipari innováció” című program keretében. Az Norvég Alap finanszírozásában a bilaterális keret felhasználására a már támogatásban részesült projektek kedvezményezettjei pályázhatnak.

A Norvég Alap finanszírozási mechanizmus célja a gazdasági és társadalmi különbségek csökkentése az Európai Gazdasági Térségben, valamint a kétoldalú kapcsolatok erősítése a donor állam és a kedvezményezett tagállamok, így Magyarország között. A kétoldalú kapcsolatok erősítése 2017-ben kiemelt szerepet kap, hiszen a támogatott projektek eredményei már ismertek, megnyílik a lehetőség azok további fejlesztésére is.

A norvég intézményekkel való kapcsolatok kialakítása és elmélyítése céljából a Szent István Egyetem, mint a Zöld ipari innováció program operátora újabb pályázati felhívást hirdet meg. Elsősorban norvég szervezetekkel való szakmai találkozók, rendezvényeken, konferenciákon való részvétel, tanulmányutak, nyilvánossági elemek, közös tanulmányok, felmérések, projektötlet kifejtések tartoznak majd a támogatható tevékenységek körébe.

A pályázat benyújtására a program keretében már támogatást nyert projektgazdák és partnereik jogosultak.

A kétoldalú kapcsolatok erősítésére a felhívás meghirdetésekor összesen 100.000 EUR, azaz

31.200.000  Ft támogatás áll rendelkezésre.

Az egy pályázatra elnyerhető minimális támogatás összege 1.602 EUR, azaz 500 000 Ft, a maximális támogatás mértéke 16.025 EUR, azaz 5 000 000 Ft.

A tervezési árfolyam 312 Ft/EUR.

A megvalósítás időtartama maximum 6 hónap, támogatott tevékenységek megvalósításának végső határideje 2017. október 30.  

A pályázati űrlap a NORA pályázati rendszeren keresztül érhető el. A támogatási igényeket folyamatosan, a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig, de legkésőbb 2017. augusztus 31-ig lehetséges benyújtani.