Tartalom megjelenítő

Az EGT és Norvég Alapokat bemutató három epizódos rövidfilm készült

Az EGT és Norvég Finanszírozási Mechanizmusok 2009-2014 közötti időszakáról három epizódos rövidfilm készült, mely bemutatja nyolc év közös munkájának eredményeit, hátterét.


Az Európai Gazdasági Térség országai 70 millió eurót, míg a Norvég Alap 83,2 millió eurót biztosított hazánk számára ebben a ciklusban. A megállapodás lényege az EGT és az Európai Unió államai között, hogy előbbiek forrást nyújtanak az Unión belüli kohézió erősítése érdekében, cserébe kedvező részvételi lehetőségeket kapnak az uniós piacokon. Az EGT és Norvég Alap átfogó céljai a gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése, valamint a kétoldalú kapcsolatok erősítése a donor országok és a kedvezményezett országok között. A hazai intézményrendszer felelőssége alá tartozó összesen 155 projektből 146 valósult meg, a projektekre megítélt források közel 90 százalékos felhasználásával.

A rövidfilmek a Donor országokat, az Alapok célját, intézményrendszerét, az Alapok támogatásából létrehozott projektek és kétoldalú kapcsolatok kezdeményezéseinek eredményeit mutatják be, továbbá a támogatás segítségével megvalósuló pozitív változásokra hívják fel a figyelmet.

Az első rész a Donor országokat mutatja be, kiemelve Norvégiát, amely a finanszírozási forrás 95%-át nyújtja továbbá megismerteti a nézőket az Alapok működésének hátterével.

A második rész a hazai intézményrendszer szereplőit, feladatkörüket, valamint a támogatott programterületeket mutatja be.

A harmadik rész a leglátványosabb projekteket mutatja be programterületenként. Említésre kerül az EGT és Norvég Finanszírozási Mechanizmusok 2014-2021-es újabb finanszírozási ciklus jelenleg folyamatban lévő előkészítése, mely további hasznos fejlesztéseket támogathat a jövőben.